A változó időpontú áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet, szerdát körösztjáró napoknak nevezte a nép és az egyház egyaránt. Ilyenkor nagy harangzúgás közepette kivonultak a határ egy-egy keresztjéhez, annak emlékezetére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére. Útközben és a keresztnél imádkoztak, énekeltek.*
Sokan nem is tudják a faluban, hogy a Fenyősi legelő szélén nem messze az országúttól a fák, bokrok között megbújó kis halmon áll egy kereszt, melyet az idősebbek "Várdombi köröszt"- ként vagy "Vörös-köröszt"- ként emlegetnek. A Várdombhoz fűződő elképzelést az "Őstörténet, régészet" című fejezetben már említettem, így most csak a keresztről szóló történeteket ismertetem. Az emlékművet a hívek hálából állíttatták azoknak a magyar katonáknak a dicsőségére, akik a falunk határában lefolyt 1848-as csatában estek el. A kereszt valamikor vörös színű volt, de mára már kifakult.
Egy másik legenda szerint a kereszt talapzata valamikor vörös téglából épült, de azóta lebontották s helyette másikat építettek. Nem tudjuk, melyik mondának higgyünk, az elsőnek vagy a másodiknak? Talán egy harmadiknak? Dunaszeg határában volt egy nagy csata. Az ott elesett katonákat aztán egy közös sírba temették, amelyre kegyeletből egy keresztet állítottak. A katonák kihulló piros vére miatt nevezik a kis dombon álló feszületet ma is "Vörös-köröszt"- nek. Sétánk során érdemes meglátogatni ezt az útszéli emléket.