Húsvéti szent három nap 2018.

.

Jézus Krisztus szenvedésének és föltámadásának húsvéti szent három napja a nagycsütörtök esti szentmisével kezdődik, befejezője pedig a húsvétvasárnap. Nagycsütörtökön a mise glóriájára megszólal az orgona, a harangok, csengők, hogy azután a gyász jeléül elhallgassanak egész húsvét éjszakájáig. Nagypéntek Urunk halálának emléknapja. Jézus pénteken délután 3 órakor halt meg a kereszten, ennek emlékére ezen a napon keresztutat tartunk. Nagyszombat az Úr sírban nyugovásának napja. Húsvét éjszakájának szertartása az egyházi év középpontja. A szertartás részei: a húsvéti fény meggyújtása, a húsvéti örömének (exsultet), ószövetségi olvasmányok, a szentmise első része, keresztvíz-szentelés, keresztségi szertartás, szentmise második része, majd a feltámadási körmenet. A húsvéti körmenetben a feltámadás örömhírét visszük meg a világnak, és tanúságot teszünk a feltámadásba vetett hitünkről. Ünnepeljük a köztünk haladó győzedelmes Krisztust, akire emlékeztet a feltámadt Krisztus szobor, a húsvéti gyertya, de aki valóságosan is ott megy közöttünk az Oltáriszentségben.

Közösség

Aktualitások