"17:18" koncertsorozat

.

A Nikisch Artur, Richter János, Varga Tibor, Sándor János, Istvánffy Benedek és Flesch Károly hangversenybérletek mellett egy új bérletsorozattal várja közönségét a Győri Filharmonikus Zenekar a 2017/2018-as évadban, amely egyedülálló módon teremt lehetőséget a komolyzenei hangversenyek megrendezésére a hazai komolyzenei életben. De mit is takar ez az elnevezés, „17:18”? Igen, utal az évadra is, és az sem véletlen, hogy a zenekar ünnepi évfordulójában indul a sorozat. De az igazi jelentése nem más, mint a hangversenyek kezdési időpontja.

A Győri Filharmonikus Zenekar új bérletsorozatával egy új koncertkínálatot szeretne bevezetni a magyarországi komolyzenei életbe. A hangversenysorozat a szokásoktól eltérő, korábbi kezdési időpontjával a gyermekes családokra is gondol. A „17:18”-as koncertek alkalmával a Richter Terem épületében – „ovitermében” -, külön ezekre a hangversenyekre gyermekmegőrző üzemel majd, ahol képzett óvónők, gyermekfelügyelők gondos odafigyeléssel vigyáznak a 3-7 éves gyermekekre. Mindazok a felnőttek, akik nagyobb gyermekükkel együtt foglalnak helyet a nézőtéren, 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg gyermekük „17:18”-as bérletét.
A Zenekar azoknak a komolyzene iránt érdeklődőknek is szeretne kedvezni és azokat megszólítani, akik Győr vonzáskörzetében élnek, és akiknek a munkájuk befejezése után – bár nagyon szeretnének – már nem lenne lehetőségük, alkalmuk és idejük visszajönni egy esti előadást meghallgatni a Richter Teremben.
A koncerteket hétköznapokon tartjuk, tervezett időtartamuk 60-70 perc, amelyek szintén azt a célt szolgálják, hogy egy sűrű napirendben legyen idő az igényes, tartalmas kulturális kikapcsolódásra.
A négy előadásból álló bérletsorozatban a zenekar évados koncertjeiből hallgathatnak meg nagyszerű válogatást az érdeklődők. A „17:18”-as bérletsorozatban Berkes Kálmánkoncertjéből, Bényi Tibor hangversenyéből, Alastair Willis amerikai karmester műsorából ésGérard Korsten programjából szerepelnek művek.
Természetesen az új bérletet mindenkinek ajánlja a zenekar, de elsősorban azoknak kínálja, akiknek sűrű napirendjébe csak egy „rövid” koncert fér bele.
A Győri Filharmonikus Zenekar bízik benne, hogy sokan fognak élni ezzel a kezdeményezéssel, és a négy délutánon azok is csatlakozni fognak a zenekar előadásaihoz, akiknek a zsúfolt időbeosztásuk miatt erre máskor nem volna lehetőségük.
Bérletek már vásárolhatók a Richter Terem jegypénztárában és online a Jegymester hálózatában.
Bérletár: 11 000 Ft

 

Ajánló

Megfigyelési zárlat elrendelése

A Győri Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya kéknyelv betegség előfordulásának megállapítása miatt megfigyelési zárlatot rendelt el.

IV. Morotva-tavi Halnap

4. alkalommal került megrendezésre Dunaszegen, a Kis Morotva-tavi Halnap.

Közösség

Aktualitások