Erdélyben járt a Szent Cecília Kórus

Dés

Erdélyi meghívásnak tett eleget a Szent Cecília Kórus ez év június 24-27-ig. Dés városának katolikus közössége hívott meg bennünket.

Már a megismerkedés is különös volt, Bősön találkoztunk először Jenő atyával, akiben egy rendkívül barátságos és vidám embert ismerhettünk meg. Rövid ismerkedés után, Ő kezdeményezte, hogy látogassunk el Désre és énekeljünk egy vasárnapi szentmisén.

Elszakított országrészbe látogatni mindig különleges érzés. Beszélgetni az ott élő idősekkel és látni szemükben egyrészt az örömöt, hogy az anyaországiak kíváncsiak rájuk, ugyanakkor látni a bánatot is, hogy magyarként más országban kell élniük, igazán szívfakasztó érzés.

Kórusunk a Désen töltött napok alatt óriási lelki feltöltődésen ment keresztül, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott. Jenő atya és szerzetes társai vendégszeretete, a kántor úr és a hívek önzetlensége mind-mind jóleső érzéssel töltöttek el bennünket. Felejthetetlen volt a nótaest a finom pörkölttel.

A három nap csúcspontja a vasárnapi szentmise volt, ahol a mise keretében énekeltünk és külön kérésre a mise után a hívek előtt is. Felemelő érzés volt könnyek közt énekelni az ottani hívekkel közösen a magyar himnuszt.

A bennünk kialakult érzéseket nehéz leírni, azok mélyen belénk ívódtak. Az azonban biztos, hogy akik részt vettek az utazáson, lelkiekben feltöltődtek, érzelmileg gazdagodtak és az eddig is erős közösség még jobban összekovácsolódott. Talán hihetetlennek tűnik, de Körösfőtől Dunaszegig szakadatlan szólt az ének.

Kedves Désiek! Köszönjük Nektek ezeket az élményeket!

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak is, akik bármilyen módon támogatták utazásunkat.

Közösség

Aktualitások